Százhalombattán született 1913. június 23-án, és egyetlen féltestvére volt. Édesapja az első világháború alatt francia fogságba esett, és csak hét év múlva került haza. Sefcsik István kitűnő eredménnyel végezte el az elemi iskolát, de további taníttatásáról – a család anyagi helyzete miatt – szó sem lehetett. Asztalos inasnak állt, majd alkalmi munkákat vállalt, sorkatonai szolgálatát Komáromban, a tüzéreknél teljesítette. Leszerelés után a jegyző tanfolyamra küldte, hivatásos húsvizsgáló, cséplési ellenőr lett, emellett javította a falu óráit, ablakait, fényképezett és képet keretezett, mikor mire volt szükség.
Gyermekkorától szerette a színházat, kezdeményezésére és aktív közreműködésével épült meg a mai Százhalombatta Óvárosának első művelődési háza, jórészt községi adakozásból, társadalmi összefogással. Sefcsik István irányította az itt alapított kulturális egyletet és a színjátszó kört. Feleségével boltot nyitott, de kezdőtőke nélkül csak igen nagy nehézségek árán üzemeltették. Mellette látta el társadalmi feladatait, rengeteget tett az egykori faluért, igazi közösségi ember volt.
Egyik unokatestvére rábeszélésére 1937-ben belépett a Magyar Nemzeti Szocialista Pártba, de hamar kiábrándult, és elpártolt. Bár soha nem szerette az egyenruhát és a fegyvereket, 1944 nyarán önként vonult a frontra. Híradósként harcolt a tordai csatában, megkapta a Tűzkereszt első fokozatát, amerikai fogság után szabadult.
Hazaérve felvételét kérte a Szociáldemokrata Pártba, majd rövid időre a Magyar Kommunista Pártnak is tagja lett. A dán és holland típusú mezőgazdasági szövetkezetek megalakítását sürgette, másfél év múlva kizárták a pártból.
A földreform után aktív, irányító szerepet vállalt a község gazdálkodásának újjászervezésében, az úgynevezett Újtelep kialakításában. Közben a családi boltot be kellett zárni, és a Téglagyárban vállalt munkát. Kitűnt jó szervezőkészségével, rövidesen a gyár mindenese lett, és villanyszerelő tanfolyamra küldték. Első három gyermekük korai elvesztése után megszületett Zsolt, majd Gergely, teljessé vált a család.
1956-ban – ahogy ország szerte – Százhalombattán is megalakult a Nemzeti Bizottmány, a Nemzetőrség és a Munkástanács is, valamennyi élére őt választották meg. A forradalom leverése után egy év börtönbüntetéssel sújtották. Állásából elbocsátották, nyugdíjazásáig Budafok-Hárosra kellett ingáznia a korábbinál alacsonyabb bérért. Fiait nem engedték továbbtanulni, a családnak a diszkrimináció egész sorát kellett elszenvednie.
Élete utolsó évtizedeiben a KDNP helyi szervezetében politizált. Még megérte, hogy az önkormányzat Százhalombatta díszpolgárává avatta. Ugyanabban az évben, 2007-ben, kilencvennégy évesen hunyt el.