Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete június 25-én tartotta meg az I. félévi munkaterve szerinti utolsó ülését.

Napirend előtti képviselői hozzászólások:

Vezér Mihály polgármester bevezető beszédében köszöntötte a Képviselő-testületet és ismertette a testületi ülés munkaprogramját. Napirendi hozzászólások elött bemutatta a Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Iroda új megbízott vezetőjét Vad Hajnalkát, és egyben egy virágcsokorral megköszönte Mészáros Ibolya eddigi irodavezető munkáját. Ibolya 2025. december 1-től vezette a Polgármesteri Hivatal Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Irodáját.

Ezután Dr. Tüske László köszöntése következett, aki 70 éve szerezte meg tanári diplomáját, így Önkormányzatunktól Rubindiploma elismerésre jogosult. Sajnos nem tudott részt venni a pedagógusnapi ünnepségen, ahol ezek az elismerések átadásra kerültek, ezért Vezér Mihály polgármester és a Képviselő-testület tagjai itt köszöntötték.

Napirend előtti hozzászólások sorát Nagy Balázs alpolgármester kezdte, aki beszámolt arról, hogy június 10-én utcafórumot tartott az 1-es választókerületben Szalai Attila és Szabó Attila bizottsági elnökökkel közösen. Elmondta, hogy bár mindhárman folyamatosan elérhetők a lakosság számára, fontosnak tartják a személyes találkozásokat és a közvetlen párbeszédet. A jó hangulatú fórumon 20-30 helyi lakos vett részt, akik számos városi ügyben osztották meg véleményüket. A beszélgetés során szóba került többek között a rollerek használata, a parkolási helyzet, a közbiztonság és a levegőminőség kérdése is. Utóbbi kapcsán az a megállapodás született, hogy a Képviselő-testület levélben fordul a MOL vezetéséhez, hogy tájékoztatást kérjen a levegőszennyezés csökkentését célzó fejlesztésekről. Az alpolgármester hangsúlyozta, hogy az önkormányzat nyitott a lakossági kérdésekre és javaslatokra, ezért a jövőben a város többi részén is szeretnének hasonló utcafórumokat szervezni. Arra biztatta a százhalombattaiakat, hogy éljenek a lehetőséggel, és személyesen mondják el véleményüket, javaslataikat.

A napirend előtti felszólalásokat Szabó Gábor tanácsnok folytatta, aki a pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali ellátásának szükségességére hívta fel a figyelmet. Két szomorú tragikus esetről számolt be, ami nemrég történt az Óvárosban, ami jobban rávilágított a pszichiátriai betegek nappali ellátásának fontosságára. Beszéde végén mindenkit szeretettel invitált az Óvárosi búcsúba, amely most hétvégén lesz a Szent László téren.  

Szalai Attila bizottsági elnök folytatta a napirend előtti hozzászólásokat. Beszámolt a nemrég megtartott Sportdíj átadó ünnepségről, megköszönte a szervezők munkáját. Tájékoztatta a Képviselő-testület tagjait, hogy megalakult a Fiatalokért Százhalombatta Egyesület, ami lelkes, tenni akaró fiatalokból áll. Pozitív fogadtatásra talált az Egyesület, Török Sándor alpolgármester már fogadta is őket, elkezdődött a közös gondolkodás. Jó példának állította fel a mai fiatalság számára.

Török Sándor alpolgármester napirend előtti hozzászólásában reagált Szabó Gábor tanácsnok felvetésére, tájékoztatta a testületet, hogy előrehaladott tárgyalások folynak a pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali ellátásának bevezetéséről, amely jelentős segítséget nyújthat az érintetteknek és családjaiknak. Kiemelte a dunafüredi csapadékvíz-elvezető rendszer problémáját is. Elmondta, hogy a nagy esőzések egyre komolyabb gondot okoznak, a több helyen elöregedett vagy megszüntetett vízelvezető hálózat felújítása már nem halogatható. Az alpolgármester a közelgő Semmelweis nap és a Köztisztviselők napja alkalmából köszönetet mondott az egészségügyben és a közigazgatásban dolgozóknak. Hangsúlyozta, hogy mindkét területen nap mint nap komoly kihívásokkal kell szembenézniük, mégis magas színvonalon végzik munkájukat. Beszédében kitért arra is, hogy a közösségi médiában gyakran érik alaptalan kritikák a közszolgálatban és az egészségügyben dolgozókat, ezért különösen fontosnak tartja, hogy elismerést kapjanak azok, akik a város lakóiért dolgoznak. Köszönetét és megbecsülését fejezte ki minden érintett számára.

Napirendi hozzászólások sorát Vezér Mihály polgármester zárta, aki csatlakozott Török Sándor alpolgármester korábbi gondolataihoz, amelyek a közösségi médiában terjedő névtelen vádaskodásokról és rágalmakról szóltak. Példaként említette, hogy a Százhalombattai Egészségügyi Központ (SZEK) a közösségi oldalán tájékoztatta a lakosságot: Semmelweis nap alkalmából egy napig zárva tart az intézmény. A polgármester szerint a bejelentés kapcsán többen az önkormányzatot és az egészségügyi dolgozókat hibáztatták, holott a munkaszüneti nap országos szabályozás alapján valósul meg. Vezér Mihály hangsúlyozta, hogy az egészségügy működésével kapcsolatos számos döntés nem helyi, hanem országos hatáskörben születik. Hozzátette: bízik abban, hogy a TISZA kormány változásokat tervez az egészségügyi rendszerben, bár ezek nem egyik napról a másikra következnek be. Véleménye szerint a legfontosabb, hogy megkezdődjön a szükséges változások folyamata.

Napirendek tárgyalása:

Több fontos, a város lakosságát is érintő döntés született az ülésen. Egyik legfontosabb talán az országosan is sok gondot okozó rollerhelyzet helyi szinten történő kezelése tárgyában meghozott döntések.  A felsőbb színtű jogszabályok megjelenéséig a Képviselő-testület – több településhez hasonlóan- megalkotta a közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről szóló rendeletét. A rendelet értelmében július 1-jétől a városközpont legfrekventáltabb helyszínein elektromos, más gépi vagy emberi erővel történő meghajtású, közlekedési céllal használt sport, szabadidős vagy turisztikai eszközt (pl. segway, elektromos roller, hoverboard, elektromos gördeszka, stb.), és az elektromos rásegítésű kerékpárt tilos lesz használni. A tilalommal érintett helyszínek: a Szent István tér, illetve a térre bevezető gyalogos utak, ideértve a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpont alatti átjárók, a Hamvas Béla Városi Könyvtártól a térre vezető feljáró, a Barátság Művelődési Központ két oldalán található térre vezető járdát, a Százhalombattai Polgármesteri Hivatal épülete melletti és a két épület közötti átjárót, valamint a Szent István templom felől a Csodaszarvas-kút mellett bevezető két járdaszakasz, a Kodály Zoltán sétány teljes területe, valamint a Liszt Ferenc sétány teljes területe. A közösségi együttélés alapvető szabályait megsértőkkel szemben közigazgatási bírság vagy helyszíni bírság kiszabására lesz lehetőség.

Az Önkormányzatunk célja, hogy a város lakosainak minél szélesebb körét tudja támogatni, ugyanakkor hozzájáruljon a jövő generációjának a fejlődéséhez is. A korábban bevezetett iskolatátogatási támogatáshoz hasonlóan óvodalátogatási támogatás bevezetéséről döntött a testület. A 10.000 forint összegű óvodalátogatási támogatásra kérelem alapján óvodáskorú gyermeke jogán a vele egy háztartásban élő szülő, törvényes képviselő jogosult, akinek a gyermeke óvodai nevelésben részesül. A jogosultság feltétele, hogy a szülő, törvényes képviselő a nevelési év kezdetét megelőző hónaptól Százhalombattán lakóhellyel rendelkezzen. A kérelmet augusztus 1-jétől október 15-ig lehet benyújtani a Polgármesteri Hivatal által rendszeresített nyomtatványon.

A Piac tér területén működő vendéglátó üzletek közvetlen környezetében sűrűn lakott lakótelep található, amelynek építészeti adottságai miatt a zajhatások fokozottan érvényesülnek. Az üzlet nyitvatartási idejét főszabály szerint a kereskedő állapítja meg, azonban amennyiben a települési önkormányzat képviselő-testülete él a jogszabályban kapott rendeletalkotási jogával és korlátozza az üzletek éjszakai nyitva tartását, – úgy a kereskedő köteles az erre vonatkozó rendelkezéseket betartani. Ennek betartására alkotta meg a testület a szeszes-italt forgalmazó vendéglátó üzletek éjszakai nyitva tartásával kapcsolatos egyes helyi szabályokról szóló rendeletét, melynek hatálya a Déli lakótelep városrészben az Erkel Ferenc körút, Eötvös Loránd utca – Szent István tér – Arany János utca vonalában körülhatárolt területen azon gazdálkodó szervezetekre és az általuk üzemeltetett üzletre, valamint az ahhoz kapcsolódó teraszra terjed ki, ahol szeszes-italt vendéglátó tevékenység keretében forgalmaznak.

Jogszabály szerint a települési önkormányzat az illetékességi területén elemzi, értékeli a környezet állapotát és arról szükség szerint, de legalább évente egyszer tájékoztatja a lakosságot. Ennek értelmében került a testület elé Százhalombatta Város környezet-állapot értékeléséről szóló beszámoló, melyet egyhangúlag tudomásul vett.

A személygépjárművek részére fenntartott szabad parkolóhelyek kapacitásbővítése érdekében a Tóth László utca irányából megközelíthető parkolók területére valamennyi 3,5 tonna össztömeget meghaladó gépjármű behajtásának tiltását rendelte el a testület a „Behajtani tilos 3,5 tonna feletti össztömegű járműveknek” súlykorlátozást jelző tábla kihelyezésével.

A forgalmi rendet érintő előterjesztés keretében a Jedlik Ányos utca 8. számú társasház előtt kijelölt parkolóterületen 1 darab mozgássérült parkolóhely kialakításáról döntött.

Az Iskola utcai üzletsoron működő vállalkozások vásárlói és vendégei részére, illetve az áruszállítást végző gépjárművek számára biztosítva a kizárólagos parkolási lehetőséget, döntött úgy a testület, hogy Tölgyfa utca Iskola utcai felöli bejáratánál, a menetirány szerinti bal oldalon található meglévő parkolóhelyek közül 4 db „ügyfél” parkolóhelyet jelöl ki.

A forgalmi rend változásról a lakosságot a helyben szokásos módon tájékoztatni fogja a Polgármesteri Hivatal.

A Képviselő-testület a Fővárosi Vízművek Zrt. tagjaként megtárgyalta a Vízművek 2025. évi gazdálkodásáról szóló beszámolóját.  

A Képviselő-testület megtárgyalta és elfogadta a vagyongazdálkodás 2026. évi irányelveit, a városban zajló nagyberuházások helyzetéről szóló, valamint a testület korábban meghozott határozatainak végrehajtásáról szóló tájékoztatót is.

A testület szándékát fejezte ki 2 db, „Matrica” Múzeumot és Régészeti Parkot bemutató turisztikai célú tábla M6 autópályán történő kihelyezésére.

A Képviselő-testület munkaterv alapján ülésezik, az ülésen tárgyalandó témák ütemezésére legalább féléves munkatervet készít, melyet a tárgyfélévet megelőző ülésre kell beterjeszteni. Ennek eleget téve fogadta el a testület a II. féléves munkatervét.

A Százhalombattai Napsugár Óvoda, a Százhalombattai Szivárvány Óvoda, valamint a Százhalombattai Pitypangos Óvoda jelenlegi Igazgatóinak újabb 5 évre szavazott bizalmat a testület, megköszönve az eddig végzett áldozatos munkájukat is.

Zárt ülés:

Zárt ülésen döntött továbbá a Képviselő-testület a Battai Napok Nyitóprogramja keretében átadásra kerülő Közösségi Díjak odaítéléséről, a Városi Családsegítő és Gondozási Központot érintő kérdésekről, valamit az egészségügyi alapellátással kapcsolatos előterjesztést is zárt ülés keretében tárgyalta.