Tisztelt Ügyfeleink!
Magyarország Kormánya a 282/2020.(VI. 17.) Korm. rendeletével a 2020. március 11-én kihirdetett veszélyhelyzetet megszüntette, ugyanakkor a 283/2020.(VI. 17.) Korm. rendeletével járványügyi készültség bevezetéséről döntött.
Bár Magyarországon lezajlott a koronavírus-járvány első szakasza, továbbra is jelen van a kórokozó. A járványveszély nem szűnt meg, így a járványügyi készültség fenntartására és néhány alapvető védelmi intézkedésre továbbra is szükség van.
A Százhalombattai Polgármesteri Hivatalban az ügyfelek és ügyfélszolgálaton dolgozó kollégák egészségének védelme érdekében az ügyfélterekben továbbra is a megfelelő és javasolt óvintézkedések betartása mellett lehet tartózkodni. Kérjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy az arcot és orrot eltakaró maszkban, egymástól megfelelő (1,5–2 méter) távolságra tartózkodjanak a hivatalban az ügyfélszolgálat előterében.
Fontos kiemelni, hogy a legtöbb hivatali ügy otthonról, számítógép segítségével elektronikusan is intézhető, továbbá telefonon, vagy előre egyeztetett időpontban is állnak munkatársaink az Önök rendelkezésére.
(Százhalombattai Polgármesteri Hivatal)